Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Címlap
Hírek, közlemények

Ki a jobb elsősegélynyújtó? - versenyek Szarvason

E-mail Nyomtatás PDF

Az idén is, mint minden évben megrendezésre kerül a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenye. A Szarvasi Területi Szervezet szervezésében rendezett Területi elsősegélynyújtó versenynek a Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység adott helyet április 14-én. Évről-évre egyre népszerűbb a verseny, mit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az idei évben már 10 csapat jelentkezett, hogy felmérhesse tudását. A mezőny 4 Ifjúsági (középiskolás) és 6 gyermek (általános iskolás) korosztályos csapatból tevődött össze. Minden csapat lelkiismeretesen felkészült és nagy izgalommal várták a kezdést. Több feladatban is helyt kellett állniuk. A megjelenteket Tóthné Lipták Erzsébet az Intézmény igazgatója üdvözölte, aki sok sikert kivánt a csapatoknak. Pljesovszki Ágnes a Területi Szervezet vezetője köszöntötte a versenyzőket, az őket felkészítő és kísérő tanárokat, védőnőket, a zsűrit és annak elnökét, Litauszki Zoltánt, valamint minden kedves megjelentet, majd tájékoztatást adott a verseny menetéről, és megkezdődött a várva-várt megmérettetés, ami elméleti kérdéssorokból és gyakorlati feladatokból állt.

Az izgalmas és rendkívül szoros versenyen a következő eredmény született:

Gyermek (általános iskolai) kategória:
I. Szlovák Ált. Isk. Óvoda és Diákotthon  I.csapata, felkészítőjük: Sztrepkáné Tóth Ildikó

II. Szlovák Ált. Isk., Óvoda és Diákotthon II. csapata, felkészítőjük: Sztrepkáné Tóth Ildikó

III. Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. FŐNIX csapata

IV. Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. Dene-Vér csapata

V.  Hunyadi János Ált., Koll., N.O.Ó. HOLLÓ csapata, felkészítőjük: Gere Éva

VI. Benka Gyula Evangelikus Ált. Isk., felkészítőjük: Bencsik Tiborné

Ifjúsági (középiskolai) kategória:
I. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység II. csapata, felkészítőjük: Dr. Mészárosné Verók Mária

II. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység III. csapata

III. Vajda Péter Intézmény Gimnázium Intézményegység  I. csapata, felkészítőjük: Dr Mészárosné Verók Mária

IV. Vajda Péter Intézmény Szakképző Iskola Intézményegység, felkészítőjük: Elekes Istvánné

Gratulálunk minden résztvevő csapatnak és köszönjük a felkészítők kitartó szívvel-lélekkel végzett munkáját.

Az első helyezettek tovább jutottak a 2011.május 10-én Mezőkovácsházán megrendezésre kerülő megyei fordulóra, ahová további sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk nekik.

Pljesovszki Ágnes
területi vezető

Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 17:52 )
 

Elsősegélynyújtó és csecsemőgondozási verseny Orosházán

E-mail Nyomtatás PDF

A Magyar Vöröskereszt életében a 2011-es év jeles évfordulókat hoz. Az idén ünnepli szervezetünk  létrehozásának  130. évfordulóját és 90 éve alakult meg  Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Elsősegélynyújtási céljaink megvalósítása érdekében ebben az évben 40. alkalommal hirdetjük meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyünket.

A vöröskereszt szervezetek tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtás elméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése.

A csecsemőgondozó verseny célja: A gyermekek és fiatalok – csecsemő --, és kisdedgondozási- elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a résztvevők szülői szerepre való felkészítése.

A versenyek mindkét esetben általános és középiskolás kategóriában zajlottak.

A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezet is a napokban (április 8-án) rendezte meg a felmenő rendszerű Területi elsősegélynyújtó és csecsemőgondozó versenyét, a József Attila Általános iskolában.

A zsűri Tagjai: Orovecz Ildikó az ÁTSZ védőnője, Korcsik Kornélia védőnő, illetve Kovács Tibor mentőtiszt volt.

A verseny részvevői a következő iskolákból vettek részt: Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium –ból (ami egyébként a Magyar Vöröskereszt bázis iskolája) hét csapat: felkészítőjük Lánczi Katalin ifjúsági védőnő. A József Attila Általános Iskolából, egy csapat: felkészítő tanáruk Dr. kincses Istvánné. Evangélikus Gimnáziumból, egy csapat: felkészítőjük Szávics Krisztina védőnő volt.

Az első helyen végzett csapatok képviselik az Orosházi Területi Szervezetet a megyei versenyeken.

Elsősegélynyújtásból A József Attila Általános iskola csapata: Devosa Fanni, Hemző Vivien, Éliás Lilla, Balogh Brigitta, Takács Noémi. Középiskolás kategóriában a Táncsics Gimnáziumcsapata képviseli. Gigacz Ádám,  Muntyán Nóra, Göblyös Zsuzsa, Behringer Fanni, Pillár Napsugár.

A megyei verseny május 10-én lesz Mezőkovácsházán megrendezve.


Csecsemőgondozásból:

Általános Iskolás Kategóriában: Táncsics Mihály Gimnázium csapata: Moravszki Panna, Kiss Szalóme, Romhányi Beáta. Középiskolás kategóriában: Kiss Anett, Kiss Ágota, Kocsondi Andrea

A megyei verseny Április 27-én lesz megrendezve Békéscsabán:

 

Tóth Zoltánné területvezető

Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 10:19 )
 

Bázisiskola avató Gyulán

E-mail Nyomtatás PDF

Április 7.-én a gyulai Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt Bázisiskola programjához. A rendezvényhez kapcsolódóan elsősegélynyújtási, baleseti mentési gyakorlatra is sor került a a tűzoltóság, a rendőrség és a mentőszolgálat közreműködésével - emellett egészségnevelési és sportprogramok gazdagították az ünnepséget.

A bázisiskola avatáson részt vett Dr. Kovács József a Magyar Vöröskereszt alelnöke - egyben a Békés megyei szervezet elnöke -, Nagy Gábor a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója és Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági szakmai vezetője is.

Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 16:46 )
 

Sikeres véradás Szeghalmon

E-mail Nyomtatás PDF

A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete 2011.04.12-én sikeres véradást szervezett a Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórház- Rendelőintézet Szeghalmi Egységénél.

A Szeghalmi Polgári Egyesület segítette a Vöröskereszt munkáját mind a szervezésben, mind a donor megbecsülésben. Az egyesület tagjai az egyesület által biztosított  szendviccsel és meleg teával kínálták a véradáson megjelenteket. A véradást nagy érdeklődés fogadta, hiszen az önkéntes véradók száma 47 fő volt, melyből 27 főt első véradóként  köszönthettünk.

Példamutató értékű magatartást tanúsítottak a Péter András Gimnázium  és Szigeti Endre Szakképző Iskola tanulói, akik nemcsak önzetlenül nyújtották a karjukat, hanem egymást is erősítették  a másokon való segítés fontosságának felismerésében.

A Vöröskereszt és a Szeghalmi Polgári Egyesület embertársaink nevében is köszöni a véradóknak, a véradáson megjelenteknek és mindazoknak, akik bármely módon segítették a véradást.

Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 16:48 )
 

Családi Véradó Nap

E-mail Nyomtatás PDF

Százharmincnál is többen adtak vért Április 9.-én szombaton Békéscsabán, a Békés Megyei Ibsen Házban a jótékonysági akción.

Jöttek, csak jöttek. A véradás, a segítségnyújtás vonzotta az embereket. Dombi Ildikó után Nagy Gábor, a Vöröskereszt megyei igazgatója adott vért. Mindketten az összefogást emelték ki, hogy egy ilyen nemes kezdeményezésre mennyien fogékonyak. Többek között Szoboszlai András, az Autó-Körös Kft. ügyvezetője, dr. Kis Péter, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója, Sebők Vilmos, a Javipa Kft. egyik tulajdonosa. A Békés Megyei Hírlap és az Országos Vérellátó Szolgálat Békéscsabai Területi Vérellátója szervezte rendezvényen Dr. Gyimesi Hilda vezető főorvos elmondta: óriási eredmény, hogy ennyien fontosnak érezték a véradást, mások segítését.

Eljött a rendezvényre Németh Kristóf, a Barátok közt Kertész Gézája is, aki a Csaba Center Tavaszi divatnapjainak műsorát vezette, de megfázásos betegsége miatt vért nem adhatott.

— A kezdeményezés óriási, főként, ha a véradás utáni kolbászt és sört is hozzáveszem — mondta mosolyogva Németh Kristóf, aki Magyarország sörnagykövete. Rózsa Mária, a Szeghalmi Polgári Egyesület elnöke megfigyelőként is jelen volt, ugyanis április 12-én, kedden 9-12 óra között ők rendeznek önkéntes véradást Szeghalmon. És hogy kuriózumokról is szóljunk, a fél liternyi vért Sebők Vilmos adta le a leghamarabb, alig több, mint három perc alatt.

Oláh Endre a 75. véradását ünnepelte, lényegében ő is a katonaságnál kezdett véradásilag, akkor is sörrel és kolbásszal. Miként Győre Károly mezőgazdasági vállalkozó, aki elmondta: a nápolyi és az ásványvíz jól jöhet ilyenkor, de a nosztalgia miatt (is) az előzőket fogyasztja.

Forrás: BEOL.hu

Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 16:41 )
 
További cikkeink...


22. oldal / 22

IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Közösségi oldalak