A Magyar Vöröskereszt életében a 2011-es év jeles évfordulókat hoz. Az idén ünnepli szervezetünk  létrehozásának  130. évfordulóját és 90 éve alakult meg  Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Elsősegélynyújtási céljaink megvalósítása érdekében ebben az évben 40. alkalommal hirdetjük meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyünket.

A vöröskereszt szervezetek tevékenységei között kiemelkedő fontosságú az elsősegélynyújtáselméleti és gyakorlati ismereteinek minél szélesebb körben történő megtanítása és a humanitárius szemléletmód terjesztése.

A csecsemőgondozó verseny célja: A gyermekek és fiatalok – csecsemő –, és kisdedgondozási- elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a résztvevők szülői szerepre való felkészítése.

A versenyek mindkét esetben általános és középiskolás kategóriában zajlottak.

A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezet is a napokban (április 8-án) rendezte meg a felmenő rendszerű Területi elsősegélynyújtó és csecsemőgondozó versenyét, a József Attila Általános iskolában.

A zsűri Tagjai: Orovecz Ildikó az ÁTSZ védőnője, Korcsik Kornélia védőnő, illetve Kovács Tibor mentőtiszt volt.

A verseny részvevői a következő iskolákból vettek részt: Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium –ból (ami egyébként a Magyar Vöröskereszt bázis iskolája) hét csapat: felkészítőjük Lánczi Katalin ifjúsági védőnő. A József Attila Általános Iskolából, egy csapat: felkészítő tanáruk Dr. kincses Istvánné. Evangélikus Gimnáziumból, egy csapat: felkészítőjük Szávics Krisztina védőnő volt.

Az első helyen végzett csapatok képviselik az Orosházi Területi Szervezetet a megyei versenyeken.

Elsősegélynyújtásból A József Attila Általános iskola csapata: Devosa Fanni, Hemző Vivien, Éliás Lilla, Balogh Brigitta, Takács Noémi. Középiskolás kategóriában a Táncsics Gimnáziumcsapata képviseli. Gigacz Ádám,  Muntyán Nóra, Göblyös Zsuzsa, Behringer Fanni, Pillár Napsugár.

A megyei verseny május 10-én lesz Mezőkovácsházán megrendezve.

Csecsemőgondozásból:

Általános Iskolás Kategóriában: Táncsics Mihály Gimnázium csapata: Moravszki Panna, Kiss Szalóme, Romhányi Beáta. Középiskolás kategóriában: Kiss Anett, Kiss Ágota, Kocsondi Andrea

A megyei verseny Április 27-én lesz megrendezve Békéscsabán:

Tóth Zoltánné területvezető