A Magyar Vöröskereszt Szarvai Területi Szervezete immáron második alkalommal csatlakozott az Európai mobilitási hét programsorozatához, az idei évben 2 napon is.

Szeptember 21-én a „Bringás vért az életért” nagyszabású véradással, melyen 59 fő adott vért és segített embertársain. Ezen véradáson résztvevő donoraink között a Mobilitási Hét szervezői kisorsoltak egy kerékpárt, melynek boldog tulajdonosa Határszéli Zoltán szarvasi lakos lett. A véradáson Szarvas Város polgármestere, Babák Mihály is részt vett, aki az autómentes naphoz híven kerékpáron érkezett.

Másnap a Vöröskereszt Területi Szervezete szintén részt vett a programokon, melynek berkein belül vérnyomást, testzsír és testsúlymérést végeztünk a résztvevők körében, valamint Vöröskeresztes ismeretekből és Elsősegélynyújtási ismeretekből mérhették fel a tudásukat az érdeklődők totók formájában. A gyerekek aktívan, nagy örömmel töltötték a teszteket. Mindenkinek kedveskedtünk apró ajándékokkal, szórólapokkal, propaganda anyagokkal. Nagyon pozitív visszhanggal zártuk a programsorozatunkat.

Plejsovszki Ágnes, területi vezető