A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete 2011.04.12-én sikeres véradást szervezett a Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórház– Rendelőintézet Szeghalmi Egységénél.
A Szeghalmi Polgári Egyesület segítette a Vöröskereszt munkáját mind a szervezésben, mind a donor megbecsülésben. Az egyesület tagjai az egyesület által biztosított szendviccsel és meleg teával kínálták a véradáson megjelenteket. A véradást nagy érdeklődés fogadta, hiszen az önkéntes véradók száma 47 fő volt, melyből 27 főt első véradóként köszönthettünk.

Példamutató értékű magatartást tanúsítottak a Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola tanulói, akik nemcsak önzetlenül nyújtották a karjukat, hanem egymást is erősítették a másokon való segítés fontosságának felismerésében.

A Vöröskereszt és a Szeghalmi Polgári Egyesület embertársaink nevében is köszöni a véradóknak, a véradáson megjelenteknek és mindazoknak, akik bármely módon segítették a véradást.