A Szent István Egyetem békéscsabai Gazdasági Karán – Magyarországon elsőként – 2011 tavaszán alakult meg az „Egyetemek Harca az Éhezés Ellen” helyi csoportja. Tagjai a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetével közösen 2012. március 10-én, immáron harmadszor élelmiszer gyűjtést szerveztek a Gyulai úton található Aldi-ban, majd 12-én az Egyetemen. Összesen 273 kg tartós élelmiszer gyűlt össze, amit a rászorult családoknak oszt szét a megyei Vöröskereszt.

Az élelmiszergyűjtés mellett hétfőn az Egyetemen előadást is szervezetek a hallgatók számára, amelyet Polacsek Györgyi, a Magyar Vöröskereszt szociális és egészségnevelési területért felelős szakmai vezetője tartott meg az érdeklődők számára.
