Több mint 7 millió forint értékű adományt kapott a Vöröskereszt

A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány szarvasi Lauder Ifjúsági Tábora több mint 7 millió forint értékű adományt jutatott szervezetünknek. Friedman Sasha táborvezető elmondta, hogy a tábor idei jelmondata „Törődjünk együtt önmagunkkal, embertársainkkal és a világgal!” – ehhez kapcsolódóan gondolták úgy, hogy felajánlást tesznek a legnagyobb hazai segélyszervezetnek, az idén 130 éves Magyar Vöröskeresztnek. A kiváló minőségű eszközöket (beépített pumpával…

Tovább

Búvár- és vízimentő szolgálat alakult a Körös Mentőcsoport önkéntesivel

Búvár- és vízimentő-szolgálat alakult a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál, Szanazugban. A készenléti szolgálat a katasztrófavédelem hírközlési infrastruktúráját felhasználva tart ügyeletet a két folyó összefolyásánál, illetve az alsóbb és felsőbb szakaszokon. A készenléti szolgálat tagjai a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének tevékenységét kiegészítve augusztus végéig minden hétvégén járőrözni fognak az érintett folyószakaszokon és a kijelölt természetes fürdőhelyek…

Tovább

Nyugdíjas találkozó

Már hagyományos programként megszerveztük saját nyugdíjasaink találkozóját. Minden év júliusában meghívjuk a szervezettől nyugdíjba vonult volt dolgozókat az egész megye területérről. Idén Dr. Morzsányi Éva a Vöröskereszt korábbi főigazgatója, Nagy Gábor megyei igazgató és Szabó Sándorné a megyei nyugdíjas bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, valamint tájékoztatót tartottak az elmúlt időszak eseményeiről, a Vöröskeresztes munkáról napjainkban.…

Tovább