Háromszoros hurrá a Hunyadisoknak

A megyei elsősegélynyújtó verseny idén Mezőkovácsházán került megrendezésre 2011. május 10.-én. Az eseményen több mint 150 versenyző mérte össze tudását és készségét az elsősegélynyújtás területén. Az esemény meglepetése a Hunyadi János Közoktatási Intézményvolt, amely mind három kategóriában elvitte az első helyet, így az iskola 3 csapata is részt vehet az országos döntőn, ami idén Zánkán kerül…

Tovább

Esélynap 2011

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) pályázatot írt ki “Progress Esélyegyenlőségi projektek megvalósítása 2011-2012” program néven. Két pályázóból a Veled-Érted Egyesület kapta meg a lehetőséget, hogy az Esélyegyenlőség Napja (május 5.) alkalmából, május-július hónapokban, országszerte 20 helyszínen megvalósítsa az EsélyNap 2011 szabadtéri, egynapos rendezvénysorozatot. A rendezvénysorozat helyi szintű szervezésében és megvalósításában az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat tagjai…

Tovább

SZUPERGYŰJTÉS 2011

A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete a SZUPERGYŰJTÉS keretein belül 10 településen gyűjtött adományokat, amely során 91 050 Ft gyűlt össze. 2010-ben több mint 30 ezer fő részesült szociális segítségnyújtásban, a mostani bevételt is a rászorulók megsegítésére fordítja szervezetünk. Köszönjük, hogy támogatják humanitárius tevékenységünket.

Tovább

Civilek és egy egyház hívják fel a közvélemény figyelmét az egy százalékok fontosságára

Három civil szervezet és egy egyház fogott össze azért, hogy az 1+1%-os adományok jelentőségét tudatosítsák az adófizetőkben. A Kézenfogva Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, és a Magyarországi Evangélikus Egyház együtt szeretnék felhívni a lakosság figyelmét az 1+1%-os adományozással kapcsolatos jellemzően elkövetett múltbéli hiányosságokra, hogy növeljék az 1+1%-os felajánlások teljes összegét, ezzel támogatva minden…

Tovább